2012-ben a legendás Twitter-fiók @horse_ebooks azt tweetelte: "Minden olyan sokszor történik". Annak ellenére, hogy az üzenet a képtelenség határát súrolta, egyedülálló módon ragadta meg a kimerültség érzését, ami azzal jár, hogy megpróbálunk lépést tartani a figyelmet naponta követelő inputok áradatával. A kaotikus lemondás eme helyén lép be az Everything Everywhere All at Once, hogy tisztánlátást nyújtson.
A Mindent mindenhol, a Daniels (Swiss Army Man) néven ismert rendezőpáros legújabb alkotásának középpontjában Evelyn áll (akit Michelle Yeoh alakít több tucat inkarnációban), egy nő, aki csak az adóbevallását próbálja benyújtani, hogy a férjével, Waymonddal (Ke Huy Quan) közös mosodája működjön. Lánya, Joy (Stephanie Hsu) el akarja hozni a barátnőjét Evelyn idős apjának (James Hong) születésnapi partijára, aki régimódi és nem helyesli a kapcsolatukat. Waymond mindeközben azzal küzd, hogy megtalálja a teret, hogy elmondja Evelynnek, hogy el akar válni. A film frenetikusan van elmesélve, ugyanakkor tökéletesen átélhető történetként bontakozik ki az élet káoszáról és arról az érzésről, hogy egyszerre ezer irányba húznak. Aztán megnyílik a multiverzum.
A populáris kultúrában számtalan történet szól a multiverzumokról. Bizonyítékként elég csak a Marvel Moziverzumra gondolni. (Ironikus módon Daniels - Daniel Kwan és Daniel Scheinert - visszautasította a lehetőséget, hogy a Lokin dolgozzon, amely erősen foglalkozott a multiverzális lehetőségekkel.) De ritkán vizsgálják ezeket olyan mélyrehatóan és jelentőségteljesen, mint a Mindenhol. Evelyn kitérője a multiverzumába perspektívát ad neki, esélyt arra, hogy kibékítse unalmas munkáját, nyafogó férjét és problémás lányát életének olyan változataival, amelyekben ő hibachi szakács, filmsztár és - egy csavarral - szó szerint szikla. Kwan és Scheinert filmje egyformán lélekemelő és sci-fi, és mindezt az érzelmi és logikai végletekig viszi. De ahelyett, hogy nihilista következtetésre jutna, egy optimistább kérdést tesz fel: Ha nincsenek szabályok, nincsenek következmények, akkor miért ne vadulhatnánk meg?
Az abszurditás minden jelenetet áthat. A multiverzumban való navigálás olyan ostoba, véletlenszerű cselekvések végrehajtásával jár, mint például az ajakápoló evése vagy egy díj elfogadása, és minden alkalommal, amikor Evelyn vagy családjának egy tagja döntést hoz, egy másik idősík ágazik el. A lényeg az, hogy látszólag apró vagy jelentéktelen döntések gyökeresen eltérő kimenetelhez vezethetnek. A Mindenhol, mindenhol karakterek nevetséges cselekedeteket hajtanak végre annak érdekében, hogy új képességekre tegyenek szert, de végül a jelentéktelen és valószínűtlen cselekedetek azok, amelyek végül megváltoztatják az Evelyn által az apja számára rendezett parti menetét.
Már az elején könnyű belátni, hogy Evelyn miért frusztrált a munkája, a férje és a lánya miatt. De miután látja, hogy az életük hányféleképpen alakulhatott volna, milyen számtalan lehetőségük lett volna, hogy kik lehettek volna, egy mélyebb igazság bontakozik ki. Ha semmi sem számít, akkor az egyetlen dolog, ami számíthat, az az, hogy mit választasz. A multiverzum tartalmazhat végtelen mennyiségű fájdalmat és szívfájdalmat, de végtelen mennyiségű kreativitást, szenvedélyt, szépséget és kapcsolatot is.
Ezen a szemüvegen keresztül maga a cinizmus is csak egy újabb választási lehetőséggé silányul. Nem naivitás vagy tudatlanság az apró pillanatok, a kedvesség apró cselekedeteinek megbecsülése mellett dönteni. Egy olyan világban, ahol oly sok minden jelentéktelennek tűnhet, a kegyetlenség vagy a reménytelenség választása nem jelent nagyobb értéket, mint a kedvesség és az empátia választása. Ha valami, akkor a pusztítás választása csak felgyorsítja az entrópiát.
A Mindenhol minden nem csak elutasítja a cinizmust, hanem meg is cáfolja azt. És talán ez a legmeghatározóbb értéke. A film a végtelen multiverzum koncepcióját - és ezáltal saját tapasztalataink hatalmas, elsöprő természetét - kritikusan és együttérzően vizsgálja. Időnként szó szerint a semmibe bámul, és nem pislog, amikor a semmi visszabámul.
